Szemkép

Kirándulójegy Kolozsvárra

2012-02-27T16:47:00.002+01:00

"Romániában sok gyerek lakik!" állapított meg a kettes vágányról induló IC-n ülve Arlen. A ritkán lakott utastér tekintettei mind ránk szegődtek és miután meglátták a komoly illetőt, aki Marék Veronika után szabadon egy univerzális felismeréssel gazdagította a világ gondolatkincstárát, kénytelenek voltak egyetérteni. A Csúnya Kislányból gyakran és találóan szokott idézni. Nem is olyan rég a következőt jelentett ki "én csúnya kislány vagyok!", majd fürdőszobába indult fogat mosni és fésülködni...

Szóval a kettes vágányról indultunk, bizonyítékunk van róla. Ketten a kettesről. Tartozom egy magyarázattal: összesen négyen szoktunk lenni, de most megfeleződtünk. Ennek komoly elvi és műszaki okok voltak. Múlt héten nálunk iskolai síszünet volt, amit családunk fele mindenképpen rendeltetésszerűen fel akart használni, negyede egy cseppet sem, a legkisebbik negyedének édes mindegy volt, csak vonattal megyünk oda. Szerény magánvéleményem, hogy a síbakancs kínzócsizma korszerűbb változata és a forralt bort másutt is lehet inni. Dehogy akarom én bántani síelést, csak az én prioritáslistában valahogy nem jutott be az első ötvenbe.

Így hát mi ketten vettünk egy kirándulójegyet és egészen más irányba indultunk. Kolozsvárra, barátokat látogatni. Nekem nem kell kétszer mondani, ha van lehetőség keletebbre menni. Sztereótípusokat félrelökve őszintén hiszek, minél keletebbre annál őszintébb és valódibb világba utazunk. Apropó az utazás. A legjobb mód arra, hogy megrázzunk magunkat és észrevegyünk, hogy konyhaablaknál nem ér véget a világ. Ami engem illeti, sok gyakorlásába került, hogy rájöjjek, konyha ablakába is besüt a nap, de ez már egy másik történet.

Ott ültünk a meleg vonaton, előző napról megmaradt pogácsát majszoltunk, én meg azon gondolkodtam, mennyi minden megváltozott azóta...Amikor Magyarországra költöztem, nagyon lassan és nehezen jutottam a letelepedési engedélyhez. Annak híján csak három hónapig tartózkodhattam az országban. Kelet európai lévén, persze, erre is volt gyógyír - havonta átléptem valamelyik határt, majd visszatértem. Az afféle rendszeres mozgást jelentett a friss családunknak. Kellemetlen a hasznossal - akkoriban Közép-európai tudósítóként dolgoztam egy lett napilapnál, így minden kényszerkiránduláskor itt-ott beiktattunk egy-két riportot is. Emlékeztek még a 1999es Romániai bányász sztrájkra? Pont akkor volt szerencsém 5 hónapos terhesen megírni a tudósítást onnan. Visszajutni kissé nehéz volt, hisz lezárták a határokat, de szerencsére még vízum lejárata előtt újra nyitották meg.

A vonat tiszta és rendezett volt, olyan, mint a jelenlegi életem. Tizennéhány éve alig lehetett felférni, kockás nejlonszatyrok emberhegyek, cigifüst mindenütt, és nyitott ablakok még mínusz húsz fokban is. Nem hiába, van valami végtelenül vonzó a vasútban mint jelenségben. Eszembe jutott egy filmcím "Életvonat", mennyire találó szókapcsolat...

Én hímezni kalocsaiul...

2012-02-08T13:56:00.000+01:00

A napokban kezembe került egy tizensok éve készített kispárna. Persze, nem csak úgy önként kiugrott Lizi ágyából. Vegyes izmok komplex együttműködésének köszönhetően odanyúltam és kivettem. Ha nem bánjátok, ezt a folyamatot majd máskor megbeszéljük. Tanultam én, ugyan, művészetanatómiát, sőt, Barcsay nevét azelőtt ismertem meg, mielőtt pontosabb elképzelésem lett volna Magyarország földrajzi elhelyezkedésről, mégis inkább a felszínen maradok és párnáról csacsogok. Mellesleg azt nem is tudtam anno, hogy Barcsay magyar. Meg azt sem, hogy ezt a tényt tudni illene. Bizony Jenő! A nevét úgy írtunk: JENE.

Jenő híres könyve hiánycikk volt, az, természetesen, értéknövelő tényező. Minden más is hiánycikk volt. Ezzel a ténnyel visszabillentettünk a Jenő irányába kimozdult egyensúlyt és a továbbiakban csak a párnáról beszélhetünk.

Férjem nagymamája sokat hímzett. Egyébként is rendkívül sokoldalú volt, így már az ittlétem legelején egy szövetségesre találtam. Szóval minden más mellett sokat hímzett. Habár a kalocsai hímzések színvilága számomra meglehetősen furcsa volt (magyarországi tartózkodásom első évében IKEÁba jártam szememet pihentetni és honvágyat csillapítani), a technikája meglehetősen érdekelt. Mama nem ellenkezett a lelkesedésemnek és boldogan megmutatta a hímzés hogyanját. Elmagyarázta a színszabályait, amit ő, persze, rendszeresen megszegte, formavilágot és minden mást, ami a témához tartozik. Ki sem vártam a végét, már nekiálltam kipróbálni a frissen szerzett ismereteimet. Őszintén bevallva, előrerajzolt virágminta kihímzése nem tartozott az álmaim közé, így hát fogtam egy rongyot és gyakorlás címszó alatt született ez a képecske, amely később kispárna tetejére került. Akkoriban nem volt varrógépem, így a sajátos kalocsai hímzésem párnává alakítása mama keze munkája.

A hosszú mese rövid morálja nagyon egyszerű: hagyjuk a gyerekeket és a felnőtteket improvizálni. A hagyomány nagyon jó dolog, mert gyökereket ad, de ha minden fát ugyanolyan formára fogunk metszeni, egyszer csak falakótelepen találunk meg magunkat. Mama tudott valamit. Nem szólt rám, hogy tisztelni kellene a hagyományt és nem komolytalankodni. Cinkosságot is vállalt, párnává varázsolta a képecskémet.

Ezt a fagyis lányt huszonvalahányévesen hímeztem, de ha jól látom, nem sokat változott azóta. Ezt mindazoknak köszönheti, aki támogatott az ötleteit és segített szárnyakat növeszteni és mindazoknak, aki nem támogatott, így hát megerősítette a szárnyait, hogy nem csak napsütésben, hanem hóviharban is tudjon repülni.

Képtelen bejegyzés

2012-02-01T15:12:00.000+01:00

...ez tőlem szokatlan, de annál nagyobb kihívás úgy megírni egy bejegyzést, hogy látni lehessen a nem létező illusztrációt. Vagy esetleg hallani? Tapintani? Szememberből fülemberré kell válnom a fránya megabájtok miatt, amit idő előtt sikerült felélni. Így jár, aki nagykanállal markolja a pixeleket...a maradék félhónapot kénytelen képtelenül élni.

A képtelenségem nincs különös összefüggésben az eltűnésemmel. Az első tisztán technikai okokból adódik éspedig akaratlanul sikerült túllépni a mobilinternet havi limitet, aminek a következménye olyan mértékű lelassulás, hogy képet feltölteni képtelenség. Így marad a KÉPTELENSÉG.

Az eltűnésem...van egy óriási puzzle, amit az életemnek lehetne nevezni. Számtalan darabból áll össze, vagyis egyre inkább összeáll. Nem, eddig sem volt hiányos, de mindig bővíthető. A bővítményekkel viszont néha az a helyzet, hogy nem kompatibilisek az alapkészlettel. Vagy kompatibilisek, de nincs idő a hozzáépítéshez. Vagy van idő az építéshez, de épp készlethiány van. Ennek még számtalan kombinációja van.

Most egy olyan bővítésbe kezdtem bele, amire valamilyen formában régóta álmodtam, csak nem tudtam, hogy mi is lenne az. Ezúton valami bennem azt súgta, nekem szól. Hogy mi? ...ez még titok:) nem azért, mert titkos, hanem azért, mert van, ami folyamatban prezentálható, van, ami befejezetten. Ez most befejezettségre vár.

Visszatérek a fülfájós és köhögős házikórházba, mert a főpáciensem figyelmezteti, hogy vegyem ki áfonyát a teából, különben túl áfonyás lesz. Ez komoly...

Szép napot!

Egy egész játszótér!

2012-01-18T12:14:00.000+01:00

A Zélet, hogy magamat idézzem, egy mókás dolog! Nemrég beköltöztem a virtuális világba, már két bejelentett lakcímem is van. Igaz, az utóbbi inkább játszóműhelynek lehetne nevezni. Timivel, akit néhányotok jóval régebb óta ismeritek mint én, ott töltünk a felnőtt életünkből elcsent gyermeki perceket, hogy egyre többen kedvet kapjanak az alkotáshoz. Mert egyszerűen fogalmazva - alkotni jó!

Nem beszélek valami maradandó remekművekről, amelyeket majd az utókor kénytelen lesz bemagolni a művtöri vizsgára. Őszintén szólva én még nem találkoztam emberrel, aki attól boldog, hogy remekművet alkotott...pedig sok emberrel találkoztam, akik elismerésre méltó dolgot tettek le a Zélet asztalára. Annál inkább azt tapasztaltam, hogy aki mindennapokban alkotó életet él, másképp éli meg a mindennapokat. Mindennapos közhelyeknél maradva - boldogabban. És vajon mi a Zélet fő alkotóeleme? Szerintem a mindennapok halmaza...

Amikor még Homokozó projektunk legelején egymásközt arról beszéltünk, hogy mi a személyes célunk, ugyanarra következtetésre jutottunk - alkotó és tudatos élet. Ezt megélni a mindennapokban és megtalálni módját annak, hogy az ismereteinket, tapasztalatainkat és meglátásainkat megosszunk mindazokkal, akik hasonló utat választották, vagy csak meg szeretnének tapasztalni alkotás adta örömeit.

A közismert dolgoknál maradva, mert hát nincs új a nap alatt, csak más-más kézírással megírt régi, önmagunkat és körülöttünk lévő világot próbálunk megismerni ilyen vagy olyan módon különböző címszavak alatt. Ehhez mindig egy kicsit kijjebb kell merészkedni a megszokottól. Az úgy nevezett "komfortzónából". Minden egyes kilépéssel valamivel közelebb kerülünk önmagunkhoz.

Ha már sikerült végigolvasni ezt a szokatlanul hosszú bevezetést (ebből azért lehet sejteni, hogy gyerekek az ágyban vannak és konyhai magány uralkodik körülöttem), meghívlak egy játékra. Egy olyan játékra, ahol tét nélkül és vidáman mártogathatsz az újaidat kevésbé ismert vizekben. Ahol a leglehetetlenebbet lehetségesé változtathatsz. Ahol semmi sem marad az, ami volt...ha úgy akarod. ....és hátha még a spenótot is megszereted:)

És nehogy már a legizgalmasabbat kihagyjak: játék közben vidám sétákra indulhatunk és felfedezhetünk talán még sosem látott virtuális városokat, falvakat és félszigeteket, nagy hálóval inspirációt meríthetünk és továbbgondolhatunk. Semmi előzetes tudásra nincs szükség, csak szárnyaló fantáziára (amint szabadon engedjük úgysem tud mást tenni, mint szárnyalni). A játékgaléria falaira már fel is kerültek az első alkotások, ha kíváncsi vagy, ITT megnézheted.

Játékos hóolvasztás

2012-01-17T17:04:00.001+01:00

Aki erre jár, tudja, hogy kreatív aktivitásra mindig ugrok. Miután meghirdettünk a Homokozós Játékot (erről majd még mesélek) első gondolatom az volt, hogy én is szeretnék játszani. Valami aktívat, alkotót, olyat, ahol az egész lényem kell hozzá. Nem kellett messze keresni, fordultam egyet és már jött is szembe.

Várom a tavaszt. Tavaszi gyerekként, hogy ne várnám! Egyre később kapcsolom be a lámpát, egyre gyakrabban megnézem a virágágyasokat, és egyre nagyobb csinálhatnékom van. Még hosszú, zöldhajas hóembert is építettem! (A répát Arlen ette meg, nálunk ez a szokás:))

A tavasz jön. Maga tempójában, maga idejében. Nem rajtam múlik. Még jó! De van valami, ami rajtam múlik, éspedig miként várom a tavaszt.

Idén kötéssel várom majd a tavaszt. ..."minden nap néhány sort... átkötöd magad a télből a tavaszba" - engem megfogott ez a kép. Kíváncsi vagy miről beszélek? Most indult Coletténél az Átkötős Játék. Kötés, átkötés, összekötés...aki már valaha tartott kezében a kötőtűket, tudja, hogy ez csak jó lehet. De még átkötni a télből a tavaszba...Ugye Te is jössz?

Prózai okom is van a kötésre - évek alatt annyi fonalvég gyűlt össze, hogy akár Rigáig is átköthetnék...egyébként nem tudom melyik van közelebb Riga vagy tavasz:)

A rend előszobája

2012-01-15T17:09:00.000+01:00

Kis jóindulattal, mégpedig magamhoz illik jóindulatúnak lenni, mondhatnám azt, hogy jelenleg a rend előszobában tartózkodok. Kevésbé tapintatosan azt is lehetne mondani, hogy rumli kellős közepén vagyok. Éspedig: tele vagyok jobbnál jobb ötletekkel, tervekkel, projektekkel. Van, amelyiknek épp a kellős közepén vagyok, van, amely csak a fejemben forgolódik, van egy nagy adag szétvágott póló, van egy újabb füzet tele vázlatokkal és írásbéli gondolatcsírákkal, van épp félbemaradt desszert kezdeményezés, van...

Ha figyelembe veszünk kozmosz keletkezési indulópontját, nagyon jól állok. Vagyis megvan minden, ami a rend születéséhez szükséges: káosz. A káosz fenntartásához segítség is megvan bőven. Vegyünk, például, a gondosan színek szerint összeválogatott pólófonalakat. Olyan hívogatóak, hogy összeválogatástól számítva három percen belül már egy másik helyszínen és a legelképzelhetetlenebb kombinációkban találtam őket.

Azthiszem valamiért nagyon vonzódok a káoszhoz. Jobban, sokkal jobban, mint a rendhez. Van benne lehetőség a rendrakásra. Nagyobb kihívás az, mint a rendből káoszt csinálni. Ezek szerint nem is a káosz, hanem a kihívás az, amire szükségem van...

A káosz nem sokáig váratott magára. Ismét mehetek rendet rakni. Rendrakás közben pedig újabb gondolatokra és egyéb kincsekre bukkanok majd rá. Így működik a világegyetem az engem körülvevő falakon kívül is?

Pillanatalkotás...lábnyomok az olvadó hóban

2012-01-10T13:41:00.000+01:00

Ugye Te is szoktál az ujjal firkálni a befagyott ablakra, vagy kiszóródott cukorszemekben? Ma még utolsó pillanatban utolértünk az olvadó havat. És mulandó nyomot hagytunk rajta...

Hónapocska születése

...és a kényszer naplemente

hóembernyúl

vakondhóember

Mindezek már csak virtuális emléklenyomatok, hisz nálunk ezerrel süt a nap és zöld a fű!

Négyszemközt

2012-01-09T14:47:00.000+01:00

Ez egy kicsit olyan, mint egy négyszemközt zajló konyhai beszélgetés. Őszinte, amennyire egy beszélgetés tud őszinte lenni. A teljes őszinteséghez hiányzik egy dimenzió. Lehet hogy több...360 fokos látás, felülnézet, alulnézet, belső látás és még számtalan megnevezhetetlen dolog egyszerre.

Sokszor mondták nekem, hogy kreatív vagyok. Ez igaz lehetne, ha a kreativitás olyan lenne, mint a barnahajúság, kékszeműség vagy százhetvenötcentis magasság. Kékszeműség kivételével, a többi paraméter igaz is rám. De a kreativitás nem olyan. A kreativitás mindenkiben ott van. Vagyis mindenki kreatív. A kreativitás inkább izmokra hasonlít. De csak inkább, és csak annyiban, hogy fejleszthető. Erről sokat fogunk beszélni, amint felépül a Kreatív Homokozó. Itt, a virtuális vázlatfüzetemben, a saját kreativitásomat vetkőztetnék le. Fehérneműig, tovább úgy sem enged...

Ások,

elvárások

ások,

gátlások

Mélyen van a forrás,

eltörik jó néhány lapát...

Valahogy így. Persze, hogy én is gátlásos vagyok. Vagyis, igen, gátlásos vagyok és szemérmes, és ott lóg a nyakam fölött az elvárások pengéje. Akár odébb is mehetnék. Egyébként nagyon jól van rögzítve, maximum kicsit megkarcolna a nyakamat, ha ügyetlenül kitérnék. Az is lehet, hogy már rég nem lóg ott semmi, csak az emlékképeim a helyes választ váró tanárokról, koszos gumicsizmámra mutató anyukámról vagy Borisz bácsiról, aki felvilágosított, hogy a Piroska nem is kövér, különben a farkas nyeléskor megfulladna.

Harcoltam mindannyiukkal, sok vért vesztettem. A kreativitás meg minden leszólással egyre beljebb költözött. Végül kivívtam a létjogosultság elismerését. De nem ingyen! Bónuszként jött újabb elvárás: legyek művész. Legyek jó, elismert, sikeres...iparművészeti főiskolai diplomával a zsebemben újabb harcba szálltam: nem leszek művész! Egy darabig még alkottam, míg újabb legyél nem talált rám és rá nem kanyarodtam elméleti pályára. Közel tíz évre. Biztonságra vágytam. Legalább azt hittem.

Akkor váltottam, amikor Lizi másfél éves elmúlt. És akkor tértem vissza, amikor Arlen ugyanolyan korba lépett. Ebből a képletből azt is lehet kiszámolni, hogy a két gyerek között pontosan tíz év különbség van.

Nem, nem volt hirtelen megvilágosodás. Pedig mindig arra vágytam. Egy nagyon intenzív önismereti folyamat előzte meg. Rájöttem, hogy nem biztonságra vágytam, hanem önmagamra, csak nem mertem közeledni. Sok mindenhez volt bátorságom, sőt, volt, aki bátorság mintapéldájának tekintett, csak magamba nézni nem mertem. Ahogy egymásután lekerültek rólam a páncélok, kalasnyikov helyett újra fogtam kezembe a ceruzát. De már nagyon másképp. Ezt tömörítve írtam kis profilszövegben is.

Ahhoz, hogy teljesen élhessünk a kreativitásunkat szabaddá kell válni. Vagyis nem kell. A kreativitás együtt jár a belső szabadsággal. Ahogy felszabadulunk, felszabadul a bennünk a kreativitás is. Nem a harc által. Az kevés. A harc tompítja az érzékenységet. Érzékenység nélkül is lehet alkotni, csak éppen hiányozni fog az érzékenység.

Az már nagyon jó, ha felismerjük a gátlásokat. Amíg emberek vagyunk, úgysem lehetünk teljesen szabadok vagy teljesen gátlástalanok. Persze tévedhetek. Azt viszont tudom, hogy az alkotás elvezetheti az önismerethez ugyanúgy, mint az önismeret elvezethet az alkotáshoz.

Csé Csé Pé

2012-01-05T18:52:00.000+01:00

/Aki valamelyest beszél oroszul, bizonyára tudja, hogy CsePe (csrezvucsajnoje polozsenije) annyit jelent - rendkívüli helyzet. Aki eddig nem tudta, most bepótolhatja. Ez nálam bevált tanulási módszer - valamit nem tudom, majd megtudom, azóta tudom.

Ennek az alapszintű tanuláselméletnek látszólag semmi köze a csécsépéhez. Csécsépé egy vadonatúj fogalom. A jelentése nem kevesebb, mint CSÜTÖRTÖKI CSALÁDI PROGRAM. Ezt most nem fordítom le se oroszra, se mengrélre. Az utóbbira nem is tudnék, bár állítólag van mengrél nénikém. Ciza néni. Gyerekként találkoztam is vele. Nem hagyott mély benyomást, csak arra emlékszem, hogy hosszú orra volt. Ez aztán megkülönböztető jel kaukázusi kontextusban. Ciza néninek, aki valószínűleg már nem harmincvalahányéves (e tekintettben a helyére léptem) végkép semmi köze a mai eseményhez.

Mégis valami köze van a nénikémnek. Mai program teljesebb megértéshez némileg ismerni kell a családomat. Leírni hosszú lesz, inkább lerajzolok. Jó? A képet nevezhetünk téli szünetnek.

Röviden összefoglalva - mindenki olvas. Azért van valaki, aki mindenkinél többet olvas. Ülve olvas, állva olvas, fekve olvas, tanulás helyett olvas, evés helyett olvas, alvás helyett olvas. Ő Lizi. Kiolvasta az itthoni könyvtárat, kiolvasta a szomszéd könyvtárait, a régi és új iskola könyvtárait és lassan már a kerületi könyvtárat is. Téli szünetben megígértem neki, hogy elviszem a Központi Könyvtárba. Amíg még tartottak a Karácsonyi ajándékkönyvek és még egy két könyvtári kör, hátra dőlhettem. Ma, viszont, megérkezett a téli szünet utolsó napja és véglegesen elapadt a könyvgyűjtemény. Megérett a CSÉCSÉPÉ.

Papa téli szünete már véget ért, így Lizi, Arlenbaba és jómagam a városba indultunk. A belvárosba Ervin bácsi központi könyvbirodalmára. Ki gondolt volna, hogy a gyerekeim zsongnak majd az izgalomtól. Útközben sikerült megerősíteni egy-két fagyott galamb immunrendszerét. Elég rutinosak a kisméretű ijesztőkkel szemben. Az is megfordult a fejemben, talán ki vannak képezve gyerekszórakoztatásra.

Megérkeztünk, regisztráltunk és...Lizit mintha a Bermuda-háromszög elnyelte volna. Összeolvadt a csíkos könyvfalakkal. Ránk már nem volt ott szükség...

Szakértői arckifejezéssel Arlenbaba megnyomta az összes két lift összes négy hívó gombját. Fel is út, le is út. Felmentünk. Eleve megegyeztünk Lizivel, hogy én is egy könyvet kivesszem, így ő nyolc megengedett helyett csak hetet vehet ki. Szomorú. Csak a tény, hogy a könyvtár szombaton is nyitva van enyhe vigaszt nyújtott.

Meg is találtam a kiszemelt könyvet, igaz némi útbaigazítással. Majd szétszórtan körbenéztem - ezt is, ezt is, meg ezt is...de mégsem. A mai családi programból én csak egy könyvvel távozhatok. Lizit kicsit megviselte a bőségzavar és mennyiségkorlátozás, de csak addig, amíg kabáthúzással egyszerre ki nem nyitott az első szerzeményét. Onnantól kezdve csak Lizi külalakja létezett. Minden más elmerült a könyvben.

Kész a vacsora...ilyenkor örökéhes kamaszgyerekem egy cseppet sem éhes...megyek, felkavarom az olvasó vizet...

La Vitta Nuova

2012-01-03T19:34:00.000+01:00

Igen, igen, Dantétól kölcsönöztem a címet. Mivel 1295ben írt, már rég lejártak a szerzői jogok. Remélem. Mellesleg a tartalmat jelentősen frissítettem és prózában írtam.

Új év-új élet. Való igaz minden újévben újszülöttre nézve. De mi a helyzet olyan régiszülöttel mint jómagam? Régi kedvencem úgy hangzik "ÚJ ÉLETET KEZDEM". A legjobb fogalmazás a megszegésre kijelölt fogadalomcsokorra. Persze csak akkor, ha nem mellékeltünk részletes listát arról, hogy mit is foglal magában az új életünk. Ugye nem?

Sok új életkezdés után rájöttem valamire. Feltételezem nem én voltam az első. A tény, hogy ötmililardkilencszázkilencvennyolcadikként tettem, nem sokat változtat a felismerésem értékén.

Most reklámszünet következik. Mielőtt sorsdöntő fordulat bekövetkezne. Mindenkit sok szeretettel üdvözlöm a konyhámban. Bizony, abban a konyhában, ahol írok és megiszom a napi haboskávémat. Fahéjjal. Cukor nélkül.

Dióhéjban - nem szoktam le a kávéról. Tizenhárom kilós dinnyehéjában - csak olyan fogadalmaknak van értelme, ami belőlünk fakad. Minden más mehet az ÚJ ÉLET címszó alatt részletezés nélkül. Illenék, Kellenék (vajon merre jár?) és más elvtársnők javaslatait lelkiismeret furdalás nélkül kandallónak vagy szelektív papírgyűjtőnek lehet továbbítani.

Azthiszem a konyha felismerések számát illetően feléri Himalájákkal. Konyhaasztalnál is rá lehet jönni ki vagy és mi fontos számodra. Sosem szabad alulértékelni a tejhabot...

Még mindig hiszek a január elsejében...

2011-12-31T13:31:00.000+01:00

Azthiszem Pán Péter című filmben kántált az egyik szereplő a következő szöveget: "...hiszek, hiszek, hiszek a tündérekben..."...és a tündérek csak úgy hemzsegtek körülötte. Lehet, hogy nem is így volt, de a szelektív emlékezetem ezt a képet hozta elő.

Apró és törékeny tündérek nem a műfajom. De még a helyi újévi szimbólum listában sem jutottak az első tízbe. Egyébként nem tudom hogy állnak az első százban, de most nincs időm utánajárni. A lényeg, hogy virslik, lencsék, lóherék, extrahangos papírtrombiták, pezsgő, mobiltelefonok, csillogó-villogó szarvak biztosan megelőzték őket... segítsetek már, hogy legalább tízet össze tudjak szedni!...köszönöm! ...petárdák, éjféli tévé műsör, sorbaállás kétoldalas pusziért. Megvan.

A tündérek csak lírai bevezetésként jelentek meg errefelé, de ha blogger is számlálja a címszavakat, akkor valaki a tündér szóra erre a bejegyzésre tévedhet google kereső jóvoltából. Bocsánat! Igazán nem volt szándékos.

Csak azt szetettem volna mondani, hogy még mindig hiszek a január elsejében. Hiszek a fordulópontokban, hiszek a változásokban, hiszek az újban rejlő lehetőségekben és abban, hogy képesek vagyunk őket észrevenni. Hiszek a boldogabb újévekben. És ha tündér szó ennek a gyűjtőfogalma, akkor hiszek a tündérekben.

Számomra egy nagyon boldog év nemsokára 2011es mappába kerül. Ennek az évnek Ti is részesei voltatok - ki ismerősen, ki megismerve, ki ismeretlenül. Hálás vagyok a virtuális találkozásunknak, köszönöm az olvasást, hozzászólást, támogatást!

Most tollal és füzettel a kezemben elvonulok vissza és előre tekinteni...

Mielőtt a billentyűzet a mézeskalácsházba költözne

2011-12-23T08:30:00.001+01:00

...és mielőtt reggeli kávé mellett Juliska módra lecsípnék egy cserépdarabkát, mielőtt újra leesik a hó, mielőtt az orromra húzok a takarót, mielőtt kicsit másképp telnek a napok, mielőtt újratalálkozunk:

kívánom mindenkinek, aki erre vagy másfelé jár, bejglit süt vagy karácsonyfát díszít, gyertyafényben vagy csillagok alatt...

Fordulok a nappal együtt

2011-12-19T20:09:00.001+01:00

Az utóbbi időben ritkán jártam erre. Vagyis betértem lábujjhegyen, körbenéztem és már szaladtam is tovább. Nyomtalanul. Nééém, nem nagybevásároltam, nagytakarítottam még egyéb nagy dolgot sem csináltam. Csak icipici, láthatatlan dolgokat. Afféle befejező műveleteket. Évelvarrásokat.

És egyszer csak a napfordulóban találtam magam. Már fülig benne vagyok. Fordulok a nappal együtt. Kifelé a télből.

Ma már belemártottam az ujjamat a Karácsonyi gondolatkörbe. Amit már megírtam, nem írok újra, ha kíváncsi vagy, a Homokozóban megtalálsz.

Tűz jutott eszembe. Be is gyújtottam a kandallót. Az egyik hagyományos téli napforduló eleme a rönk húzás az utcán, falun, városon keresztül. A nagy és vastag farönköt, amely magában zárja az év alatt összegyűjtött feszültséget (csalódás, bánat, düh, bármi, amit mínusz előjellel írnánk) az út végén felgyújtanak. Ezzel a rituáléval a fény ismét győzedelmeskedik a sötétség fölött. Bennünk és a világon, ha a kettő között van különbség.

Még vannak elvarratlan szálak az évnek. Rönk helyett tollat húzok a papíron. Egy listát készítek. A lista tetején nagy betűkkel virítani fog TÜRELMETLENSÉG. Remélem már nem sokáig. Lángba borul és élég a kandallóüveg mögött...szeretem a tüzet.

Kíváncsi vagyok, ti hogyan szoktatok elvarrni az év kilógó cérnáit...elmondjátok?

A Mürty fonákja...mert mindenkinek van

2011-12-15T16:53:00.000+01:00

Van egy sajátos szokásom, ha valamit látok, mindjárt kifordítok. Távolságtartás és szemlélődés sosem volt az erősségem. Bármiről is lenne szó, mindig kapcsolatba akartam kerülni azzal vagy vele. Empirikusan...

Van-e valami különösebb oka annak, hogy kíváncsi vagyok mi van macinak a hasában? Különböző technikaitól pszichológiáig terjedő magyarázatskálán mozgó opciójelölteket félretéve a válasz nagyon prózai. A dolgok fonákja sokkal beszédesebb, mint a színe.

Igen, lehet szó szerint is értelmezni, csak épp nagyon szűk mozgástere maradna a gondolatmenetnek, azért a Mürty fonákját tekintsük illusztrációnak. Különben ez valóban a fonákja pamutvetexestul és elkötött cérnavégestül még vasalásos művelet előtt.

A fonák, többnyire, elrejteni való dolog. Pontosabban el van rejtve, nem látszik. Nincs szem előtt. Vagyis pillanatnyilag NINCS.

Mielőtt a kezem akaratlanul bekopogna a metafizika kapun, gyorsan kifordítom egy gyerekharisnyát. Benne címke a mérettel, összetétellel és tisztítási utasításokkal. Kicsit lefelé pásztázva csíkok, majdnem olyanok mint a színen, csak összemosottabb. Centinként cérnaváltásra utaló jelek, majd a bokánál egy cérnafelhő fehér közepével.

Színéről nézve a cérnagombóc egy barika. Amolyan pici, ártalmatlan, csillagokkal és holddal a feje fölött. Itt a színen mind külön vannak. Egymás mellett, fölött, alatt. De mi már tudjuk, hogy mindezek összekötésben állnak. Nem csak gyártástechnológiailag. Bár az is kétségtelenül igaz.

Van, amikor a fonákja sokkal izgalmasabb, mint a színe. Mit vegyek elő? Arlen garbója megteszi. A színe kicsit durvább tapintású, pasztellszínű, egymástól elkülönülő csíkokkal. Majdnem érdektelen. Első ránézésre magam is csodálkozom, hogy ilyet választottam. A megfejtés, pedig el van rejtve...bizony, a fonákjában. Ugyanez a garbó kifordítva végtelenül puha és meleg tapintású és érzetű. Ismerős? Hányan kérdezték már egyik vagy másik ismerősödről,mit találsz benne, hiszen olyan... Tőlem sokan. Valószínűleg rólam is:)

Előfordul, hogy a fonák és szín nagyon hasonlóak. Előfordul.

A harisnyát ki is viszem a fürdőszobába. Tegnapi. Jó volt beszélgetni veletek. Mellesleg nem ülök lótuszpózban, mert kényelmetlen. Konyhaasztalnál végkép. Apropó, egy konyhaasztalnál és gyerekharisnyában is fel lehet fedezni a világot...

KELL, Ó KELL...vissza a feladónak!

2011-12-13T18:57:00.000+01:00

Ki a nénike találta ki azt a szót, hogy KELL? A MUSZÁJ az olyan mint orosz parihmaher (fodrász) vagy butyerbrod (vajas kenyér vagy szendvics (ez is megéri egy külön misét)), nem tudok komolyan venni, de a KELL azért rá tud lépni a kis lábujjamra...

Mostanra valahogy sikerült egybegyűjteni a sok KELLéket. Afféle év-végi válogatás. Van benne orvosi időponttól kezdve a pormacskákig minden. De a legnagyobb csomag - az írás.

A helyzet abszurd. Imádom írni. Most is írok, ahelyett, hogy írnék. Ennél még abszurdabb: szabadon választott témában írok, miközben szabadon választott témában kellene írni.

A kettő között csakis egy különbséget találtam: KELL.

Arra gondoltam, hogy elbúcsúzok KELLtől. Sőt, az asszonyát, KELLENÉT sem kímélem. Mindkettőt száműzök. Törődjön velük a nénike, aki őket kitalálta.

Így hát csipetnyi friss levegőért cserében kieresztettem őket. Bevallom, sokkal jobb a helyzet. Nincs aki megmondja, hogy ki kell festeni a KELLékeket. Átlátszónak hagyom, mert így esik jól. Semmit sem...

Vasárnap esti KItalálós kérdés

2011-12-11T19:26:00.000+01:00

Adott egy téma. Írtam rá egy verseményt. Mi volt a téma?

Török Pohárköszöntő

Güve, Güve!

Güve egüv

Vegü, vegü

Güve vegü

Egüv, egüv!

Vegü güve, vegü egüv

Güve egüv, güve vegü.

Güve, Güve!

Mürty Manifesztum a kézművességért

2011-12-08T09:30:00.001+01:00

Sziasztok!

Sokatokkal már találkoztam, de aki még nem ismeri - Mürty vagyok. Vadalma Mürty. Régóta készülök, hogy elmondjam mi a lény(eg)em. Most megteszem.

Tudod, hogy ez nem csak rólam szól. Táska, pillangó, baba, gyűrű, barika, kiscica, takaró, szappan, sütemény....vagy bárki, aki felismeri magát bennem? Fontosnak tartom, hogy minél több emberhez eljusson a kézművesség lényege. Te is?

Ha kézműves alkotás vagy, csatlakozz hozzám a kézművesség értéke elismertetésért minél szélesebb körben! Mondd el ki vagy! Mondd el mivel vagy több, mint egy tömegtermék! Vagy kérd meg az alkotódat, hogy meséljen rólad.

Minél többen kiállunk az ügy mellett, annál többfelé hallani a hangunkat!

Fogd meg az álommancsomat és menjünk együtt! Ha Te is írtál magadról, hagyd itt egy megjegyzést, örülni fogok, hogy nem vagyok egyedül!

Mürty Manifesztum a kézművességért

1) A Mürty igazi, eredeti, egyedi;
2) A Mürtyöt szeretettel készítették;
3) A Mürty belső késztetésből született;
4) A Mürty esztétikailag, gondolatilag és minőségileg a legjobbat nyújt;
5) A Mürty drága, olyan, mint amikor egy szerettet személynek azt mondjuk, hogy Drága;
6) A Mürty sosem lesz akciós vagy végkiárusítva;
7) A Mürty mérhetetlenül sokkal több, mint anyag és cérna halmaz;
8) A Mürtynek lelke van.

Fjodor, eszem ágában nincs bűnhődni!

2011-12-05T13:05:00.000+01:00

Tegnap este történt. Alig bírtam nyitva tartani a szemem, mégis nekiálltam egy bejegyzést írni. Valahogy így nézhetett ki: ngbfmn,nc cvcc c vvbvb mnbnbnbnm nm mn...

Több dolog szokott így kinézni. Robot által gyártott jelszavak, szóellenőrző szövegek, Arlen kezével gépelt üdvözlőmondatok...és az, amikor belealszok a billentyűzetbe. Kifogyott az elem.

Ma reggel kilenckor ébredtem. Bevallom őszintén, az alvás egyik legjobb dolog a világban. Nem is tudnék választani a pörgés és az alvás közt. Mindkettőt habbal és fahéjjal kérném. Repetát is!

Mi köze ehhez Dosztojevszkijnek? Ő jutott eszembe, amikor kócosan rápillantottam az órára és láttam, hogy mai nap valahol a közepe táján kezdődik. A tennivaló listára még mindig nem néztem rá. Meg akartam írni, hogy mennyire jó érzés bűntudat nélkül pihenni...most igazán éreztem ezt.

Nagyon sok minden fontos...de idén első alvásterápia fekvésem után rájöttem, hogy ebben a fontos dolgok véget nem érő sorozatában a legjobb kipihenten játszani. Már megyek is! Szép napot!

Van nevem...

2011-12-02T19:57:00.000+01:00

A szemfülesek eddig is rájöttek, hogy a mindennapokban Szemképező vagy (Szemképző?) más névre hallgat...

A szüleimnek nem volt könnyű dolguk, hiszen egy olyan nevet kellett találniuk, amit az egész rokonsereg a Baltikumtól-Kaukázusig ki tud mondani. Mint előrelátó embereknek gondolniuk kellett arra is, hogy a lányuk a nyomukba ered és nemzetközileg házasodik, így hát újabb földrész lakossága kényelméről is kellett gondoskodniuk.

Továbbá a Szovjetunió mintája alapján -intelligens emberekként- az Európai Uniót is meg kellett jósolniuk...

Na jó, mára ennyi elég erről...

Lényeg a lényeg, így lett a nevem Rita. Az fenti kép és a nevem között a legszorosabb összefüggés van. Teljes felelősséggel tartozom a füzetborítók megszemélyesítésért - halasításért, madarasításért...majd egyszer külön-külön is mesélek róluk. Lehet, hogy már múlt időben, de az is lehet, hogy nálatok köt ki valamelyik?

A hivatalos lelőhelyük itt és van ott még sok más izgalmasabbnál izgalmasabb dolog. Az alkotásokból származó teljes bevételt a KREATÍV HOMOKOZÓ, kétkezi és szellemi kreativitásfejlesztési műhely létrehozására fordítjuk.

És nemsokára a Mürty is eléri a nagykorúságot (ez örök gyerekeknél is előfordul:))...de erről majd ha eljött az ideje.

R - itmus, r-ácsodálkozás...és nincs r-utin

2011-11-30T16:54:00.000+01:00

Olyan naptalan nap a mai. Egyébként miért hívnak napnak egy olyan napot, amikor nincs is nap? Ha már egy és ugyanazt a nevet használunk két jelenségre valami megkülönböztető jelzés csak belefér...például B-kategóriás nap, nap-porból készített nap vagy napmentes nap. Koffeinmentes kávé laktózmentes tejjel jut eszembe.

Mindig is izgatták a közügyek. A nap kérdést majd még kitűzöm napirendre, de addig is beszámolok, hogy díszítettünk fel ezt a naputánzatot. Az ilyen napokon a rutin egyenesen veszélyes. Kis kétfejű kupaktanács után egy olyan hely mellett döntöttünk, ahol mindkettőnknek jut a jóból. Arlenbaba begyűjthetett egy heti adag vonatélményt, én meg büntetlenül élvezhetem a kedvenc ipari ritmusokat. Van e jobb kirándulási hely a vasúti állomásnál? Pontosság kedvéért - HÉV állomáson jártunk, de az is zömében vasból van, ugye?

És amíg ezt az összefoglalást írok lassan le is megy az a nap, amely ma ott sem volt. Vasúti élményeket ki-hogyan dolgozza fel...én még csak készülök rá, mert nagyobb lélegzetvételű. Ez a bejegyzés a Házi Vasút főmunkatárs hozzájárulásával és bőséges időadománnyal készült. Ezúton is köszönöm!

Amiről a madarak, halak és kulcslyukas kislányok csicseregnek...

2011-11-30T13:24:00.007+01:00

Amit más nekem elmond, az örökké nálam marad, de ami engem érint, azt nehezem tartom magamnál. Bár, amiről csicseregnek itt a lények-lányok, az csak félig az enyém, a másik feléért kopogtassátok Zelnicénél!

Ki ne ismerne és csodálna Zelnice füzeteket? De vannak itt kakukktojások is... Gondolom felismertél az ujjlenyomataimat rajtuk:)...így most már vannak Zelnicés és Szemképes füzetek. Mások. Jól elférnek egymás mellett. Jól kiegészítik egymást és inspirálják egymást.

A füzetekről beszéltem? A füzetekről is, de tapasztalt hámozóként biztosan tudod, hogy van itt más is. A füzetnek fontos szerepe van. Hiszen az egész egy füzettel kezdődött, de erről majd máskor:) Ha te is szeretnél egy füzetet, a Meskán megtalálsz - ilyet is-olyat is...

Egy együttműködésről kezdtem mesélni, amely által nem csak együttműködés szó, hanem sok minden más is új értelmet fog nyerni. Már egy ideje a hulló levelek, gőzölő kávé és pixelmilliónyi tervek közt valamin szorgoskodunk. Az egyik konyhaasztalnál, a másiknál, külön-külön és együtt. Tovább is van, mondjam még?

Kétkezi és szellemi kreativitásfejlesztési műhely, amely célja újraértelmezés, újrahasznosítás, újragondolás által eljutni önmagunkhoz, belső alkotónkhoz és ebben az új minőségben újratalálkozni egymással.

A Kreatív Homokozó még építkezés alatt van, de nem várunk meg amíg felépül, minden érdeklődőt és játszani vágyót szeretettel várunk a betonkeverők és daruk közt. A homok akad bőven! A színes homokkupacunk, pedig, egy átmeneti blogban található, amit, ha kész lesz a Kreatív Homokozó, becsomagolunk és magunkkal viszünk.

Mit szólsz? Jössz?