2012. január 5., csütörtök

Csé Csé Pé

/Aki valamelyest beszél oroszul, bizonyára tudja, hogy CsePe (csrezvucsajnoje polozsenije) annyit jelent - rendkívüli helyzet. Aki eddig nem tudta, most bepótolhatja. Ez nálam bevált tanulási módszer - valamit nem tudom, majd megtudom, azóta tudom. 

Ennek az alapszintű tanuláselméletnek látszólag semmi köze a csécsépéhez. Csécsépé egy vadonatúj fogalom. A jelentése nem kevesebb, mint CSÜTÖRTÖKI CSALÁDI PROGRAM. Ezt most nem fordítom le se oroszra, se mengrélre. Az utóbbira nem is tudnék, bár állítólag van mengrél nénikém. Ciza néni. Gyerekként találkoztam is vele. Nem hagyott mély benyomást, csak arra emlékszem, hogy hosszú orra volt. Ez aztán megkülönböztető jel kaukázusi kontextusban. Ciza néninek, aki valószínűleg már nem harmincvalahányéves (e tekintettben a helyére léptem) végkép semmi köze a mai eseményhez.

Mégis valami köze van a nénikémnek. Mai program teljesebb megértéshez némileg ismerni kell a családomat. Leírni hosszú lesz, inkább lerajzolok. Jó? A képet nevezhetünk téli szünetnek.


 Röviden összefoglalva - mindenki olvas. Azért van valaki, aki mindenkinél többet olvas. Ülve olvas, állva olvas, fekve olvas, tanulás helyett olvas, evés helyett olvas, alvás helyett olvas. Ő Lizi. Kiolvasta az itthoni könyvtárat, kiolvasta a szomszéd könyvtárait, a régi és új iskola könyvtárait és lassan már a kerületi könyvtárat is. Téli szünetben megígértem neki, hogy elviszem a Központi Könyvtárba. Amíg még tartottak a Karácsonyi ajándékkönyvek és még egy két könyvtári kör, hátra dőlhettem. Ma, viszont, megérkezett a téli szünet utolsó napja és véglegesen elapadt a könyvgyűjtemény. Megérett a CSÉCSÉPÉ.

Papa téli szünete már véget ért, így Lizi, Arlenbaba és jómagam a városba indultunk. A belvárosba Ervin bácsi központi könyvbirodalmára. Ki gondolt volna, hogy a gyerekeim zsongnak majd az izgalomtól. Útközben sikerült megerősíteni egy-két fagyott galamb immunrendszerét. Elég rutinosak a kisméretű ijesztőkkel szemben. Az is megfordult a fejemben, talán ki vannak képezve gyerekszórakoztatásra.

Megérkeztünk, regisztráltunk és...Lizit mintha a Bermuda-háromszög elnyelte volna. Összeolvadt a csíkos könyvfalakkal. Ránk már nem volt ott szükség...

Szakértői arckifejezéssel Arlenbaba megnyomta az összes két lift összes négy hívó gombját. Fel is út, le is út. Felmentünk. Eleve megegyeztünk Lizivel, hogy én is egy könyvet kivesszem, így ő nyolc megengedett helyett csak hetet vehet ki. Szomorú. Csak a tény, hogy a könyvtár szombaton is nyitva van enyhe vigaszt nyújtott.

Meg is találtam a kiszemelt könyvet, igaz némi útbaigazítással. Majd szétszórtan körbenéztem - ezt is, ezt is, meg ezt is...de mégsem. A mai családi programból én csak egy könyvvel távozhatok. Lizit kicsit megviselte a bőségzavar és mennyiségkorlátozás, de csak addig, amíg kabáthúzással egyszerre ki nem nyitott az első szerzeményét. Onnantól kezdve csak Lizi külalakja létezett. Minden más elmerült a könyvben.

Kész a vacsora...ilyenkor örökéhes kamaszgyerekem egy cseppet sem éhes...megyek, felkavarom az olvasó vizet...

2 megjegyzés:

Halász Csilla írta...

mintha csak a saját lányomról olvasnék ,6-8 cm vastag könyvekkel tér haza minden könyvtárlátogatásról, és pillanatok alatt kiolvassa ,pedig van dolga itthon ,a szomszéd kisfiút korrepetálja ,a rengeteg lecke ,én meg csak nézek..........:)))

Szemkép írta...

:)...én egy darabig nem értettem ezt az olvasókapacitást (én fizikailag nem vagyok képes heti 8-10 könyv elolvasására), de most kiderült, hogy ez egy alapozó művelet és 6 végigolvasott év után felmerült az írásigénye.

Mindenképpen jó világmegismerési és saját világ képzési mód az olvasás.

Csilla, a lányod nem ír?