2011. szeptember 30., péntek

Pénteki komposztfestés

Amint a talpam alatti diólevél ropogása kísértével kinyitottam a kertkaput, eszembe jutott, hogy ma péntek van. És innen már nem volt megállás: a péntekről beugrott Piktor Péntek. A Piktor Péntekről Zelnice, a Zelnicéről (ha még nem tettél, kukkants be hozzá vasárnap estéig!)...így ment volna ez idők végezetéig, hacsak...

Hacsak bele nem boltlom a sárga festőlábasomba. Aha, ide vezetett az asszociációlánc...ezek szerint eljött a festésidő. 

Ha én nem én lennék, azt mondanék, hogy eljött a takarítási idő, hiszen se diólevélnek, de még kevésbé a lábasnak nem a lábam alatt a helye. Bár az utóbbi a név etimológiából kiindulva, talán pont oda való. (Kedves nyelvészek, ne dobáljátok száraz diólevelekkel, most takarítottam el egy stócnyit!)



Egyik kezemben a sárga hazai lábas. Fiatalabb generáció kedveért átírom magyarra "Szgyelano v SZSZSZR". (kukk a kép jobb sarokba). 

Aki azt hinné, hogy hozományul magammal hoztam, most az egyszer téved. A lábas, sárga lábas, már az itteni időszámításom előtt a férjem hűséges társa volt. 

A kinevezést csak nemrég kapott. Pár hónapja. Addig a levesosztály munkatársa volt. Most a ruhafestésosztály főmunkatársa. Alattvalói is vannak. Például a ferdefejű fakanál. Szintén hűséges munkatárs és ugyancsak a levesosztályból jött át. Nincsenek saját ambíciói, jól alkalmazkodik.

Már megint kicsit letértem az útról, de most szemem előtt tartom a célt. Szóval egyik kezemben a lábas. Másik kezemmel szedem a lehullott leveleket. Tudod, szomszéd kertben egy nagy diófa van. A dió túl nehéz, hogy a szél átfújon hozzánk, de levélnek a kerítés sem túl magas. 

Ezúton fegyelmezem magam és egy szóval sem többet se a diófaról se a szomszédokról! Majd egyszer, amikor lejárt a fegyelmi idő!

A levél mellé elszáradt levendula, pár szottyant dália fej, barnás menta ág, jobb időket látott muskátli és még sok más apróság kerül. Tegnap a gyerekek fűszerlevest főztek a kertben, a megmarad petrezselyem és tárkonyágak is be a sárga lábasba.

Aztán már tudjátok, víz, só, fehér pamut és pár plüss rongy...Lizám beleszagolt...milyen teát főzöl? Komposztfestéket...kész...szárad...

Hogy mi lesz ebből? Nemsokára kiderül!

2011. szeptember 28., szerda

mi derült ki a képből

Ha tegnap bekukkantottad a Szemképbe, bizonyára észrevetted, hogy néma csendben virult, vagy méginkább sápadult a szemem képe. Dejó, hogy az már a tegnapé!

A képből sok minden kiderült, például az, hogy a fogorvosoknak jó a humorérzékük, és a pácienseket tehéntölgy formájú jégpakolással bocsájtanak haza.

Az is derült ki a képből, hogy amíg tartott a jég és a lidocain hatása, elvittem szervizbe a fényképezőgépet és azt rögtön meg is csinálták. Azthiszem hatott a jégtölgy látványa.

Az viszont nem derült ki a képből, hogy zöld paradicsom fotózás közben a nagy lábujjam beakadt a nadrág szárában és lehasaltam a kövön paradicsomostul, fényképezőgépestül.

És ami biztosan kiderült, hogy a tegnapi napot ismét A Fogamnak szántam. 


Köszönöm mindenkinek, aki tegnap nekem szurkolt. Győztem! Most nem engem fognak varrni, hanem én varrok. Nem a fogamat fognak fotózni, hanem én fotózom az alkotásaimat. És ha fúrni, faragni támad kedvem, megteszem magam!

Bevetem magam a színes rongyok és betűk tengerébe. Ott majd úszok, csúszok, bukfencezek és evezek...és a következő tudósítást onnan tervezek.

2011. szeptember 22., csütörtök

Akaromakaromakarom!!!

"Akaróka nagyot szemez, ezt is kéri, amazt, emezt: 
Cukrot, mézet, majonézét! Szörpöt, jeget, még kék eget!"
"Gribulītim acis zib, gribulītis daudz ko grib:
Kūkas grib! Lelli grib!! Medu grib! Ledu grib! 
Dz R-Z

Valahogy így érzem én is. Varrhatnék, írhatnék, olvashatnék, festhetnék, aludhatnék, kertben üldögélhetnék, sétálhatnék.............váááárj, légyszíves, csak egy perc!

Jólvan! Minden rendben. Kis pucér csigám éppen locsolja a dáliáimat. Rembrandt dáliákat és pompon dáliákat. Meglehet, hogy az alacsony dáliákra is jutott pár csepp.


Aki nem alszik, az kertet locsol, még pedig önként. A jelen szólás eredete még beazonosítható. Sőt, térben és időben pontosan helyezhető el. Még sőtebb - konkrét eseményhez és személyhez kapcsolható. 
 
De most képzeljük el dédunokádat, aki mamától gyerekkorában hallotta ezt a szólást, mama viszont nem jelölte meg a forrást, keletkezési időpontot, földrajzi koordinátákat, de még a blog url-jét sem. A képzeletbéli dédunokád magyar tanár. Épp a hatodik osztálynak a szólásokról mesél. Amellett a közmondásokról és a kettő közti különbségről is. Természetesen. És példaként azt mondja "aki nem alszik, az kertet locsol"...

Álljuk meg egy kicsit. Hogyan kanyarodtam én ide? Fontos? Talán háromgenerációs viszonylatban nem annyira. De ha már itt vagyunk, akkor alkalom adta tisztázom, hogy a bevezető versszaknál csak a szabad fordításért vagyok felelős. Az eredeti gyerekvers egy lett költőnő, Dzidra Rinkule-Zemzare műve.

Most már végkép elfelejtettem, hogy mit is akartam mondani. Annyi biztos, hogy nem azt, amit az imént írtam. De ha már egyszer azt írtam, akkor ez bizonyára nagy jelentőséggel bír. Sokkal nagyobb, mint az, amit eredetileg megakartam írni.

Tudom, tudom, immár tudom, hogy mit akarom!

2011. szeptember 20., kedd

Mikulásdal módosult tudatálapotban

Piros traktor, mogyoró,
Piros kombájn nagyonjó,
Piros alma, markoló,
Piros autó parkoló

Ezt a verset Arlenbaba öt perccel fél öt előtt, alfa agyhullámok ringatott fejét a vállamra hajtva költött...aztán lehunyta a kék szemét, ellazította a kezét és lábát, egyre nehezebb és nehezebb lett...és egyszer csak eljött a felnőtt idő.

Felnőtt idő...az olyan, mint egy 12es karikával jelölt film 9 éves számára...20 évvel ezelőtt. Vagy olyan, mint amikor a kisiskolások felírják a táblára a hiányzó "ó" betűt...a vakáció szó végén...igen, pont olyan ízű a felnőtt idő!




És íme az aktuális helyzet: a nemnapból nemhét lett. Jóslásokba nem bocsátkozok, de vannak sejtéseim, hogy mivé alakulnak a nemhetek...általános logika...de, persze, vannak kivételek, amelyek, a közmondás szerint erősítik a szabályt. 

A szabályok ismerete nagyon fontos. Hogy miért? Számomra azért, hogy ne tartsam be....és rögtön a lelki szemeim előtt megjelennek az ijedt szempárok, JÚÚÚJ, csak ne találkozzak vele az autópályán! Nem, nem, ettől nem kell félni! Csak olyan szabályokat szegek meg, de azt rendszeresen, amelyek valami miatt hivatottak értelmetlen határokat szabni....főleg a fantáziának.

...most, hogy újraolvastam az előző mondatokat, rájöttem, nem hogy nemnapokat, már nemévtizedeket élem. És az olyan jó! Bizony jó meztelen popsival ugrálni a kanapén és nempelenkával. Jó nemvillával enni. Nemfehér blúzt nemtérdigérő fekete szoknyával hordani. Nembólogatni, ha nemértek egyet és nemkomolykodni, ha ez a szokás.

...mert, ha valamit nemelek, abból előbb-utóbb újabb igen lesz, amit újra lehet nemelni, hogy újabb...

2011. szeptember 15., csütörtök

Hyperwoman ruha leadó

Ahogy reggel dörzsölöm a fáradt szememet, tekintetem a szekrényből kilógó, extra rugalmas és erős, kopás és ütés védett ruhámra akadt. Hyperwoman ruhámra...

Dehogy jelmez! Maga valójában a mindennapi ruhatáram elengedetlen része volt hosszú éveken át! Valamikor kamaszkorban varrtam saját kezűleg. Akkor még volt rá időm. Azóta csak kicsit kellett igazítani rajta. Annyira jó lett! Már ismét sikerült az útlevelemben feltüntetett nemzeti hovatartozásomra hivatkozni.

Egyébként nem véletlenül. A ruhám, értelemszerűen ott készült. Lett a szabásminta (én rajzoltam meg, de az alapmintákat innen-onnan szedtem össze). Az alapanyagok, ugye szintén helyi. Akkor még szovjet idő volt a javából, nem kószálhattam ide-oda a világban. Még szabásmintákért és anyagokért sem!


Most, miközben a képet (nehogymár zsákbamacskát áruljam) raktam fel, a mégmindig fáradt szemem fennakadt a bejegyzés címén. Freud és haverjai biztosan fognának a hasukat...hiszen azt írtam, hogy ELADÓ, de ahelyett mit látok? LEADÓ...

Jól sejtettem. Lejárt a HWk (továbbá is Hyperwoman) ideje. Már el sem lehet adni a ruhákat. Csak leadni. Mint a felesleges kilókat. 

Újabb feladat a tudú listámon: megtalálni a lakhelyközeli HW ruha gyűjtő pontot. Vagy inkább csináljak belőle egy patchwork takarót?


2011. szeptember 13., kedd

Nemnap...

Nemcsiga, nembiga, nemnemnem,
Nem lakik házban, nem erdőben.
Nem sárgát, nem répát,
Nem eszem.
Szörpöt kérek!
Nem, szörpöt nem!
Aludni nem, nem lefekszem,
Nem késő este és délben nem!
Nem sapka, nem kabát,
Pelenka nem!
Cipőből félpárt
Én leveszem!
Nem megyek ki, nem maradok bent,
Nem kelek fel és nem játszok lent!
Nemcsiga, nembiga, nemnemnem
Több ilyen nem napot nem kérem!

De azthiszem dackorszak kamaszkorral egyetemben nem szabadon választható tantárgy...ha minden megpróbáltatásnak egy verset szánok rajzostul, annyi kötet jön össze, hogy már ma érdemes helyet csinálni a könyvespolcokon!

2011. szeptember 11., vasárnap

Zöld paradicsom és mások álmai

Egész hétvégén érleltem a napon és megérett a zöld paradicsom! Továbbá is zöld, de már érett zöld és útra kész. Hogy hová? Hmmm, ezt még én sem tudom. Talán Hozzád, de lehet hogy Hozzád?


Mindenkinek vannak álmai. Mindenfélék. Szépek, fontosak, sürgősek...és vannak olyan álmok, amelyekhez mások segítségre is van szükség. Ilyen Adrienn álma. Szeretne boldognak látni a kisfiát, elkísérni az iskolába, de számára a közlekedés nem olyan egyszerű dolog mind sokunknak. Hiszen tolókocsihoz van kötve. De most elromlott a motoros kocsija, nem javítható és újra lenne szüksége. Bővebben Adrienn álmáról itt olvashatsz.

Mi is tehetjük azért, hogy Adrienn álma teljesüljön. Aki ezt a zölden érett paradicsomot hazaviszi megtapasztalja, hogy mi magunk vagyunk azok, akik valóra váltjuk az álmokat. Saját álmokat, közös álmokat, és amikor már tapasztalt varázslókká válunk, mások álmait is képesek vagyunk valóra váltani. Ha úgy érzed, hogy tennél, fogd a paradicsom szárát, és gyere!





Kíváncsi vagy miért zöld a paradicsom?

Még tavasszal három ládába ültettem paradicsommagot. Sárgát is, pirosat is, körte, tojás és üveggolyó formájút. Juuuj, a feketét majdnem elfelejtettem! Pedig olyan szép. Olyan színű, mintha egyenletlenül összekevertek volna piros zöld és fekete festéket.

Ezeket a finomságokat szüretelném mostanában, ha csak...hacsak az csillogó kék szempár, és azok a puha, pici ujjacskák, és az a ravasz mosoly....Valahogy úgy zajlik a folyamat: tekintet paradicsomra, tekintett mamára vagy papára, ismét paradicsomra...közben ravasz mosoly...hirtelenvillámgyorskézmozgás...és megvan a zöld trófea...zöld paradicsom.

Így ment ez egész nyáron át és megy mai napig. Gyakorlat teszi a mestert. Már nincs sok hátra. Pár héten belül az utolsó paradicsom is elhagyja a szárát. Arlenbaba meg megkapja, és pedig jogosan, zöldparadicsom villámszüretelési szakértő címét.

2011. szeptember 9., péntek

Textilfestés darázzsal

Ma reggel négy órakor keltem. Szerinted önként? Nem nyert! Még egyszer tippelhetsz!

Hajnali kelés nálam csak a hétfőtől kezdődő új élettervekben szerepel. Imádom aludni! És álmodni. Főiskolás koromban határidős alkotómunkákat többnyire éjszaka megálmodtam. Aztán reggel, egy-két órával az indulás előtt megcsináltam.

Lejárt a tippelésre szánt idő. Beszedem a dolgozatokat. Aki A-ra tippelt - ötöst kap!

Amióta zavartalan éjszakai alvás kifejezést beleegyezésem nélkül törölték a szótárból, napközben álmodok. Színesen és szívesen. Ma még rongyokat is belemártottam az éber álmaimban...



Azthiszem alakulóban van egy TEXTMÉNY...az álmokról...Valahogy a levegőben vannak az álmok. Zelnice is róluk írt tegnap...vagyis őket varrt...és a rózsaszín is....


Sosem tudtam mit kezdeni a rózsaszínnel. A világos kékkel kézenfogva mindig elsétáltak az ajtóim mellett. Nem tértek be soha...Nem mintha egyszer is invitáltam volna őket. Persze, hogy láttam az ablakomból, ahogy lassan kószáltak ide-oda. Sőt, mindent megtették, hogy felhívjanak a figyelmemet. De hát én és a rózsaszín...azt már nem.

De most valamiért érdekel. Nagyon. Vajon mi lesz...textmény...de azt már mondtam. De mielőtt felkel a helyes megfejtés, még megkérdezem, hogy tudod mi a textmény?

2011. szeptember 8., csütörtök

Mürtyölógia haladóknak - számok széltében és hosszában

Aki már járt errefelé jól ismeri  Mürtyöket. Akinek vannak ismeretei, kérdései is vannak. Ez csak így van - minél többet tudjuk, annál több kérdésünk van. És ez így jó!

Köszönöm minden kíváncsi szempárnak a kérdéseket és megjegyzéseket! Mürtyölógia Haladóknak című sorozat ezekre a feltett és fel nem tett kérdésre válaszol. ...kicsit úgy hangzik, mintha valakinek a válla szól...hadd szóljon!

Ma számozunk, számolunk, mérünk, össze és visszaadunk. Mürty, ahogy ez egy igazi Mürtytől csak kifér, forgolódott és mocorgott, így hát a számok körülbelüliek. De mit számít egy Mürtynek 1-2 milliméter? Csak nem akarunk őt ablakkeretbe berakni?






















Ha hozzám hasonlóan inkább a támpontokat szeretsz a számok helyett, íme a fordítás:

a Mürty pont akkora, hogy egyaránt jól elfér a kicsi és nagyobb feje alá. Az álommancsában belefér babakéz, nagytesó keze, mamakeze és papakeze, de csak külön-külön. Ha kicsi vagy, a Mürty karja pont olyan hosszú, hogy magad után húzhatsz a Mürtyöt. Imád csúszkálni! Ha nagyra nőttél, akkor olyan hosszú a karja, hogy kézitáskának látszódjon.

Atá, atá!

2011. szeptember 6., kedd

Vadalmák, vadálmok ...és új Mürty

Ez a nap is eljött, sőt már napcsésze félig be is telt. Színekkel, érzésekkel és részletekkel...és egy új Mürttyel. Persze tudod, hogy egy Mürtyöt nem lehet a csészébe beültetni, még a nagy napcsészébe sem. Nem szabványos. Sem kívül, sem belül.

Az álmok. Vannak álmok, amelyeket álmodunk. Vannak álmok, amelyekkel alkotunk. Azok a vadálmok. Mint vadgesztenyék, vadszilvák vagy vadalmák.

Szelíd álmokkal nem lehet alkotni. Csupán azért, mert szelídek. Velük lehet pihenni, hozzájuk bújni, belesimulni és álmodni.

Ez a Mürty egy Vadalma. Fogja a kezét és elkísér a vadonba. Oda, ahol minden mozgásban van. Oda, ahol bármiből bármi lehet. Oda, ahol nincs lehetetlen. Oda, ahol születik az ötlet. Öt lett, és a többi is, Lettországban születik. Többnyire. De az ötlet, az bizonyára vadálmok közt jön világra.


Nézd, hogy fekszik ott a tűző napon. Szerinted alszik? Dehogy! Kívül fekszik, nyugodt, békés. Belül akkora mozgásban van, mint a forgószél, amely Dorothyt Óz birodalmára repített.

Alkot.

Vadálmokban nincs biztonság. Nincs kiszámíthatóság. Határok. Formák. Kapaszkodók...Annyian, meg annyian be sem merészkednek oda. Pedig...pedig ott van minden. Ott lehet bármi.





Vadalma oda kísér. A vadálomba. A vadonba. Fogod a puha álommancsát és mész. Vele nem tudsz eltévedni, hiszen odavalósi. Ismeri a járást. Vele tartasz?

2011. szeptember 4., vasárnap

Újra hasznos: pizzadoboz+régi képeslap=névjegykártya

Amióta emlékszem magamra, mindig motoszkál a fejemben "ebből majd...lehetne csinálni". Tengerparti kavicsok, csillogó csokipírok, rongyok minden mennyiségben, lyukas lábas...

Immár két napja történetesen péntek volt. Matematikailag pontosan egy nappal a Kreatív Blogtalálkozó előtt. Oda készültem. Vagyis készültem odakészülni.

A készülődésre való készülődés abból állt, hogy úgy éreztem elő kellene varázsolni pár tucat névjegykártyát, mégpedig úgy, hogy nem mozdulok ki a lakásból. Legkésőbb másnap reggelre.

Körbenéztem a nappaliban... semmi. Körbenéztem a dolgozóban... ismét semmi. Benéztem a kamrába...beljebb... még beljebb... itt az ideje, hogy elvigyem a szelektív... be sem fejeztem a gondolatomat. EZ AZ!

Folytatás képekben...











































Többszóval (próbáltam volna eggyel kifejezni, de nem ment) - megvolt kecske, káposzta és a blogtalálkozó. Az utóbbinak kifejezetten örültem, hiszen akármilyen jó a virtuális világ, szemmel látható és kézzel megtapogatható világ mégis jobb. Legalábis nekem jobban tetszik...örülök minden új arcnak, amit megismertem, nagyon örülök az egyetlen (vagyis páros) újratalálkozásnak és óriási köszönet a szervezőknek! 

És vissza a virtuális valóságba... mellesleg, holnap hétfő van!

2011. szeptember 1., csütörtök

Szeptember ízű reggel

Neked is feltűnt, hogy szeptember elsejének sajátos íze van? Kicsit feszült, kicsit buzgó, elvárásokkal teli (bár kevésbé terhelt, mint január elseje). Ugyanannyi akarom és nem akarom van benne, mintha sóból és cukorból egy-egy kanálnyit tennénk az ételbe. Persze nem mindegy hogy sózott uborkáról vagy sütiről van szó.

Azthiszem számomra ez a dátum mégis sós torta egy egyetlen kanál cukorral. Furcsamód várni szoktam szeptember elsejét. Csomagostúl. De amikor eljön, kibontja a csomagot és egy más után nyújtja nekem kisebb - nagyobb dobozokat, neilonzacskókat vagy befőttes üvegeket, úgy teszem, mintha váratlanul érne.

Például, amikor reggel az ajtón kilépve fázni kezd az orrom, rögtön visszavinnék az egészet, pedig egy tudatos embernek igazán illene elolvasni a csomag tartalmára vonatkozó részét is. Nem is az apróbetűs részben, hanem szép, nagy, narancssárga betűkkel oda van írva: "az üveg alján sár és hideg található. Minden elfogyasztott kanál után fogy a természetes fény és nő az áramfogyasztás."




Így volt ez éveken át - vártam, de mire eljött, már vártam a tavaszt...

Csakhogy most készítettem egy tervet! Nem is akármilyet! Az ősztél túlélő terv már nagyon ódivatú, mellesleg az első őszi esőben szétázik és, mint tudjuk, az ázott terv használatra teljesen alkalmatlan!

Az én tervem pedig vízálló, hidegálló és sötétségálló! Bizony! Olyan, mint világító és bélelt gumicsizma. Olyan, mint meleg eperlekvárral töltött esőkabát és reneszánsz festők által kedvelt gyertyakalap. Olyan, olyan, még olyanabb...

A tervem, hogy nagyon, nagyon fogom szeretni az ősztelet!