2011. augusztus 15., hétfő

A távolkeleti Malackukac szomorú sorsa

Ugye elmúltál 18 éves? Nézd körbe. Nincs egy méteres hatókörben egy kis totyogó? Ovis? Szélkitépte fogú elsős? Nincs. Akkor elmesélek Neked mi történt a rózsaszín Malackukaccal.

Hogy elmeneküljek a felelősségtől az imént szenvedő szerkezetet használtam, pedig nem is igaz! Nem történt vele, hanem én saját kezűleg és manikűr ollóval tettem.

Még tavaly nyáron, amikor a nap ugyanolyan melegen sütött mint ma és az ég nyomokban sem tartalmazott a felhőket, Arlenbaba megörökölt egy Malackukacot. Malackukacnak neveztem el, hiszen a rózsaszín malacfej, amely után logikusan nyaknak kellene követni, hosszú kukactestként folytatódik, míg végül pöttyös farokként felkunkorodik ég felé. És ez még nem minden! A kukactesten egymásután hat hímzettvirágos karika sorakozik. Pontosabban sorakozna, ha valaki volna oly rendes és ráhúzna. 

Úgy egy évig porosodott Malackukac a játékdobozban, senki sem figyelt rá. Míg eljött egy bizonyos nap, amikor kinőtt ruhákkal együtt bekerült egy megapakkos pelenka dobozba, hogy a porvédett kartonhajóval felszálljon a padlásra.

Ez volt a pillanat, amikor Arlenbaba fogmosásból jövet észrevette a Makucot (ugye nem bánod, ha kicsit lerövidítem a nevét?). Talán az előszoba homálya, talán a frissen mosott fogai fénye tette Makucot oly vonzóvá, hogy attól a pillanattól Arlenbaba vele feküdt-vele kelt. 

Makuc trendy lett. Nem lett. Pár évig ugyan élt Lettországban, mégsem lett lett, de a népszerűsége az egekbe szökött. Arlenbaba játszott vele, Lizi is csatlakozott, így hát én sem maradhattam le a házitrendről. Így ment ez napokon át, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem álmodtam a Mürtyöt.
 
A folytatás hamarosan következik!

Nincsenek megjegyzések: