2011. június 28., kedd

Bátorság?

Ma kimentem a kertbe, körbenéztem, és képzeld el, NEM hallottam ezt a párbeszédet. Furcsa. Pedig hány ilyen párbeszéd elhangzik nap mint nap. Hol csak egy belső dialógusként, hol a hangszállakat pengetve levegő szellővel elhagyja egy két vagy több ezer száját.

"Nézd, nézd azt a muskátlit ott az ablak párkányon. Tudjuk kicsoda, egy normális virág csak nem venne fel ilyen színű ruhát. Észre vehetne már magát, hogy lejárt az ideje..." súgja levendula az éppen arra járó méhecske fülébe.


"És azokat ott láttad? Szerinted mikor nézték a tükörbe utoljára? Talán fiatal korukban még színük is volt...Ha ilyen kopott lénnék, ki se mennék a kertbe!"


"Hát ezek ott? Virágok egyáltalán? Bűzlik tőlük az egész utca. Pfúúúj. Talán csak arra jók, hogy azok a szőröshasú mézbeszedők ebédszünetben odatoljanak a méretes hátsójukat." mérgelődött magában a rózsa.


"Ah, feketeribizliről ne is beszéljük. Ez nagyon ciki! Komolyan mondom, hogy lehet egy bogyó fekete? Hogy egy épeszű ember rá sem nézi, az biztos!" hesegetett a málna piros ribizli bokor felé, gondolván, hogy benne támogatásra talál.


Piros, fekete, lehullott levelű, ehető vagy ehetetlen...de egyik sem töpreng azon, hogy mit tegyen, hogy piros legyen, vagy hogyan merészeli valaki csak virágozni és nem hozni ehető gyümölcsöt, vagy még rosszabb, hogy lehet valaki mérgező?

Talán túl egyszerű a válasz, de mégis úgy tűnik, hogy mindenkinek van helye...nem bátorságról van szó, mégsem. Ők nem azért olyanok, amilyenek mert bátrak, hanem azért, mert olyanok amilyenek...

Nincsenek megjegyzések: