2011. június 28., kedd

Bátorság?

Ma kimentem a kertbe, körbenéztem, és képzeld el, NEM hallottam ezt a párbeszédet. Furcsa. Pedig hány ilyen párbeszéd elhangzik nap mint nap. Hol csak egy belső dialógusként, hol a hangszállakat pengetve levegő szellővel elhagyja egy két vagy több ezer száját.

"Nézd, nézd azt a muskátlit ott az ablak párkányon. Tudjuk kicsoda, egy normális virág csak nem venne fel ilyen színű ruhát. Észre vehetne már magát, hogy lejárt az ideje..." súgja levendula az éppen arra járó méhecske fülébe.


"És azokat ott láttad? Szerinted mikor nézték a tükörbe utoljára? Talán fiatal korukban még színük is volt...Ha ilyen kopott lénnék, ki se mennék a kertbe!"


"Hát ezek ott? Virágok egyáltalán? Bűzlik tőlük az egész utca. Pfúúúj. Talán csak arra jók, hogy azok a szőröshasú mézbeszedők ebédszünetben odatoljanak a méretes hátsójukat." mérgelődött magában a rózsa.


"Ah, feketeribizliről ne is beszéljük. Ez nagyon ciki! Komolyan mondom, hogy lehet egy bogyó fekete? Hogy egy épeszű ember rá sem nézi, az biztos!" hesegetett a málna piros ribizli bokor felé, gondolván, hogy benne támogatásra talál.


Piros, fekete, lehullott levelű, ehető vagy ehetetlen...de egyik sem töpreng azon, hogy mit tegyen, hogy piros legyen, vagy hogyan merészeli valaki csak virágozni és nem hozni ehető gyümölcsöt, vagy még rosszabb, hogy lehet valaki mérgező?

Talán túl egyszerű a válasz, de mégis úgy tűnik, hogy mindenkinek van helye...nem bátorságról van szó, mégsem. Ők nem azért olyanok, amilyenek mert bátrak, hanem azért, mert olyanok amilyenek...

2011. június 17., péntek

Mesegyünk?

MesÉLNI szó vajon "mesét élni" jelent? Vagy "mesében élni"? Ha így van, vagy úgy van, vagy egészen máshogy van ez, a meggynyomsüti akkor is már a sütőben barnul. És mesét enni úgy mondják, hogy mesENNI. Ma este a meggynyomsüti fogunk mesenni a messzi Királyerdőben. Bár még sosem jártam a Királyerdőben, de ott a messzi Cukoröbölben, amely édes partjait a Fehérsárga tenger mossa, már voltam. Sőt, időről időre vissza-vissza térek oda. Fényképem is van róla! Megmutassam?


Nézd csak meg azokat a sárga átmeneteket. Figyeld, ahogy a cukorhomok szemcsék belesüllyednek és elolvadnak a tengerbe. Ma is ott jártam. Még cukros a talpam. Arlenbaba és Lizi, majd őt is bemutatom, ha eljönn az ideje, itthon maradtak. Nem hiszed el? Nézd meg Arlen talpát!

Egy szem cukor nincs rajta! De ott, a cukoröblön nem lehet úgy járni, hogy tiszta maradjon a talpa. Nem is beszélve arról, hogy arrafelé egy szem fekete kanapépárna sincs. Egyáltalán nincs fekete! De kék sincs, meg zöld sem! Az egész öböl fehértől vörösig a sárga és narancssárga minden átmeneten át terjed. Most már elhiszed? Lizi talpát nem mutatom meg. Cipő volt rajta, mert bizony, manapság könyvtárba menet cipőt húzzák a lábára. És látom, kitaláltál már - Lizi könyvtárban volt. De most már vissza az öbölbe, mert ha nem fejezem be időben a mesét, akkor elmegy a HÉVvonat, amely minket sütistúl Királyerdőbe visz! Szóval ott sétáltam a sűrű tengerben a kis tálkámmal a kezemben. Tálkát a tengerbe mártottam, és egy nagy adag tojáscukrott halásztam ki. Alig jutottam ki a partra elkezdett esni a liszteső. Ott az eső nagyon más - nem nedvesít, hanem szárít. Láttál már ilyet? A tálkán nem volt fedő, így beleesett a liszteső is. És ez még nem minden. Olyan hurrikán keletkezett, hogy forgatta pörgette engem tálkástúl amíg fehér és kemény földet nem értünk. Odébb mentem és lefeküdtem a meggyfa alatt. A tálkát magam mellett fektettem, hadd pihenjen ő is. Azthiszem bealudtam...mire kinyitottam a szemem, édes illatt vett körül és amerre csak néztem meggynyomokat találtam. Nézd Te is!


Ekkor eszembe jutott, hogy itt az ideje hazamenni. Egy kis talajmintát magammal vittem, estére, mesenni...

2011. június 16., csütörtök

Mi fán terem a Gréticsiga?

Ha valaki tegnap kérdezett volna, vonogattam volna a vállam. Most, bizony, más a helyzet! Kimentem a kertbe és egyenesen a szomszédból átlógó meggy fa irányába indultam. És nézd csak mi terem a meggy fán!


Hát ki más lenne, ha nem Gréticsiga! A nagy kócos hajából rögtön felismertem. Ő is felismert engem - kis zöld kezét elengedte az ágról és a karomra ugrott. Súgott valamit a fülembe, bólogattam és elindultunk a másik kerítéshez. Az volt a vágya, hogy legyen róla egy fénykép a loncvirágokkal. Azt mondta, hogy már napokig készült arra, hogy mielőtt Grétihez költözne - tudom, Grétit sem ismered még - meg szeretne szagolni a loncot, sőt, egy lonc csokrot készíteni Grétinek. Még kettőt alszunk és megyünk ünnepelni Gréti születésnapját. Gréticsiga már alig várja a nagy találkozást, ő lesz Gréti szülinapi ajándéka!



Ma Gréticsiga bent fog aludni. Arlenbaba úgy megörült, amikor meglátta Gréticsigát, hogy rögtön a saját ágyába vitte volna, de hát ott feküdt már egy másik álmos csiga. Kiegyeztünk, hogy lefekvés előtt rajzolunk még pár csigát, közben el is énekelte minden általa ismert csigadalt. Gondolom már ki is találtál, de ha még nem, segítek. Arlen és Gréti két mindjárt-két-éves csigarajongó.  De a gyerekidő lejárt, én is lefekszek aludni! Jó éjt, Gréticsiga! Neked is jó éjt!

Búcsú az epertől

Ma hazafelé a piac irányába tettem egy kitérőt. Ismered a Sashalmi piacot? Igen, nagyon megváltozott az átalakításóta. Kortárs hely lett, alig hasonlít arra, amit valaha piac néven szólítottunk. Az eladók is fiatalodtak és kortársultak - már nem a kiskertükből hozzák a termést, hanem a nagykertek egyesített gyűjtőhelyek egyikéből, vagyis népi nyelvén szólva - a nagykerből.

Ott a piac kellős közepén van egy néni és bácsi, akiktől rendszeresen epret szoktam venni. Néninek nagy konty díszeleg a fején és egyszer elárult, hogy fodrász a szakmája. Szóval amíg ők türelmesen lemérnek egy kilót a legszebb eperből, Arlenbaba -őt még nem mutattam be, de arra nemsokára sor kerül - nem bírja kivárni és szélsebes mozdulattal elkapja egy védtelen epret és szinte ugyanabban a pillanatban a piros eper el is tűnt a kicsi piros szájába. Csak az eperszoknya marad a kis kezében.

Hazajöttem és beöltöztem eperszoknyába. Tudod miért? Mert ma, ott piac kellős közepén, eper helyett őszibarackot találtam - narancsárgát, rózsaszínt, pihéset és szőrtelenítettet...az eperből csak a szoknya maradt...a bácsi azt mondta, hogy vége az eperszezonnak...


és elejét veszi a hétköznapi csoda. Ott álltam a nagy napreflektór alatt. Mindenki csodálta a szoknyámat. Még a sárga markológép is, aki a piros napernyő árnyékában várta Arlen felébredését. Persze a kasvirágok és sásliliomok jobban értenek a szoknyákhoz. És képzeljétek hogy lepődtek meg a tengerparti kagylők! Ők eddig csak habos Vénuszokat és fűrdőruhás nemzetközi napimádókat láttak, ma viszont, egy igazi eperszoknya parádéhez volt szerencséjuk! Igen, ott pörögtem-forogtam a gyönyörű új szoknyámban.

Megnézted valaha milyen egy eper szoknyája? Tedd meg! Menj most a hűtőhoz, ki a kertbe, vagy a sarki zöldségeshez és nézd jól egy epret. Le is vetkőztethetet, nem szégyenlős! Tudod, amikor lekvárhoz készülnek, mind pucérra vannak vetkőzve, olyan egy epres tál olykor mint egy nudista strand...

Mennél? Nyugodtan, én is megyek, majd később találkozunk!

2011. június 15., szerda

Alakulás

Valahogy így kezdődött...nőtt...alakult...még egy kicsit, és még...nem hiszem, hogy egy alkotás valamikor elkészül. Úgy teljesen kész lesz, olyannyira kész, hogy azon már nem lehet se alakítani, se változtatni. Talán csak arról van szó, hogy egy adott pillanatban egy másik szálon, egy másik alkotáson folytatódik a gondolat, vagy kezdődik egy másik gondolat. Vagy valami teljesen más történik. Szerinted?


Ismerős a részlet? Ha nem is hangosan, de talán Te is kíváncsi voltál, hogy mi ez? Még mindig vagy kíváncsi?

Három, kettő, egy...kezdjuk egy délutáni kávével

Szia! Örülök hogy benéztél! Néha bizony nehéz találkozni egy kávéra...vagy Neked, vagy Nekem nem jó az időpont, de ha Nekünk mégis jó, akkor Neki már biztosan nem. Ide, a konyha asztalhoz, íróasztalhoz, műhelyasztalhoz, játszóasztalhoz, egyszóval mindenkori találkozóhelyre, bármikor jöhetünk, ha kávézni, teázni, beszélgetni, nézelődni, vagy csak ücsörögni van kedvünk.

Miről fogunk beszélgetni? Arról, amit látunk, nem látunk már vagy még, ahogyan látunk, amit szeretnénk, vagy éppen nem szeretnénk látni...de a leginkább az alkotásról. Szavakkal, képekkel, színekkel, formákkal, hangosan és csendesen. Nevethetünk és sírhatunk, lehetünk komolyak, beszélhetünk magas és mély dolgokról, és bizony, a tejhabról kávé tetején is...

Cukorral? Tejjel?